Számos esetben fordul elő munkám során, hogy egy olyan – akár nagyobb számú ügyfélkört érintő – jogkérdésben kell véleményt mondanom, ami mögött a jogszabályok nem foglalnak egyértelműen állást. Ilyenkor érdemes a joggyakorlat felé fordulni. Hoztak-e már azonos vagy nagyon hasonló tényállású ügyben határozatot? Lentebbi szemle egy szubjektív merítés a polgári peres joggyakorlatot konkretizálni hivatott jelentőségteljesebb határozatok elvi tartalmából:

 

BH 2022.8.205: Kúria Pfv.III.21.213/2021/5.

  1. Anyagi pervezetés nem terjedhet ki a bizonyítékok bizonyító erejének előzetes értékelésére és a felek erről való tájékoztatására.
  2. Az anyagi jogerőhatás alóli kivételt jelentő utóper lényegadó ismérve, hogy szűk körben, a jogerős ítéletet megalapozó tények utóbb bekövetkezett lényeges megváltozása esetén teszi lehetővé a szolgáltatás mennyiségének vagy időtartamának megváltoztatása iránti keresetindítást. Ez értelemszerűen azt is jelenti, hogy a bíróság az utóperben az érdemi döntésének meghozatalakor kizárólag az említett jogszabályi feltétel fennállásának vizsgálatára szorítkozhat [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 237. § (2) bek., 279. § (1) bek., 361. § (1) bek.].

 

BDT2022. 4533. (Debreceni Ítélőtábla Pkf.II.20.184/2022/2.)

  1. A perindítás tényének feljegyzése független attól, hogy a tulajdoni igényt a felperes hányadlagos keresetként jelölte meg; ha a látszólagos keresethalmazatban előterjesztett bármely kereset eredményessége az ingatlan tekintetében tulajdonosváltozást eredményezhet, a perfeljegyzést el kell rendelni, feltéve, hogy a keresetlevél alkalmas a perfelvételre és a perfeljegyzésnek nincs ingatlan-nyilvántartási akadálya.
  2. A kereset közlésével a perindítás joghatása valamennyi halmazatban álló keresetre beáll azzal, hogy amennyiben a kereset érdemi elbírálására nem kerül sor, e joghatások elenyésznek.

III. Habár a halmazatban előterjesztett keresetek elbírálása a felperes által megadott sorrendben történik, de a perfelvételnek látszólagos tárgyi keresethalmazat esetén is valamennyi keresetre egyidejűleg ki kell terjednie, azaz a jogvita kereteit az eshetőlegesen előterjesztett keresetre vonatkozóan is meg kell határozni.

 

BDT2022. 4532. (Debreceni Ítélőtábla Pkf.IV.20.185/2021/2.) A keresetváltoztatás vagy újabb kereset előterjesztése esetén csupán annak közlése nem nyitja meg az alperes számára újból a viszontkereset előterjesztésének lehetőségét, arra csak a Pp. 204. § (5) bekezdésében írt feltételek szerint van mód.

 

BDT2022. 4514. (Debreceni Ítélőtábla Gpkf.IV.30.121/2020/2.559/2021/2.)

  1. A pertárgy értékét elsődlegesen a felperesnek kell megjelölnie, valamint azt a keresetlevél záró részében fel kell tüntetnie, azonban az meghatározott esetekben a bíróság által felülbírálható.
  2. Ha a felperes a keresetlevelében meg nem engedett keresethalmazatban álló igényt érvényesít, a keresetlevél visszautasítására csak eredménytelen hiánypótlási felhívás kiadását követően kerülhet sor. A keresethalmazat megengedhetőségének körében elrendelt hiánypótlás előfeltétele a pertárgy értéke megállapításának.

 

BDT2022. 4508. (Fővárosi Ítélőtábla 14.Gf.40.385/2021/5/I.)

  1. A másodfokú bíróságnak az érintett általános szerződési feltétel érvénytelenségének megállapítására vonatkozó elsőfokú rendelkezést mellőzni kell, ha az elsőfokú bíróság arról kereseti kérelem nélkül rendelkezett, azt nem is hivatalból észlelte, de a hivatalból észlelés kötelezettsége nem is terhelte.  
  2. A professzionális pervitelre is tekintettel nincs eljárásjogi lehetőség arra, hogy a bíróság valamely szerződési kikötés érvénytelenségét megállapítsa, ha a felperes csupán állítja egy feltétel érvénytelenségét, de ehhez kapcsolódóan nem terjeszt elő kereseti kérelmet.

III. A fogyasztó papíralapú tájékoztatásának megtörténtére vonatkozó nyilatkozat nem szerződésből eredő jogokat és kötelezettségeket állapít meg, a szerződésből eredő jogok és kötelezettségek tekintetében jelentős egyenlőtlenséget a fogyasztó kárára nem idéz elő. A fél nem kérheti e kikötés érvénytelenségének megállapítását, mert az nem minősül általános szerződési feltételnek; csak a szerződés részévé váló általános szerződési feltételek minősülhetnek tisztességtelennek.

 

BDT2022. 4503. (Debreceni Ítélőtábla Mpkf.I.55026/2021/2.)

  1. A bíróság (a közjegyző) által adott tájékoztatás pontatlansága miatt a felet nem érheti joghátrány.  
  2. Ha a jogosult a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmében akár nyilvánvalóan hatáskörrel és/vagy illetékességgel nem rendelkező bíróságot jelöl meg, a közjegyző a fél kérelmét nem bírálhatja felül és a végzésében is a jogosult által megjelölt bíróságot kell perbíróságként megjelölnie.

III. Nincs helye az eljárás megszüntetésének, ha a közjegyző hibás felhívása ellenére a felperes a keresetet tartalmazó iratot határidőben az általa a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmében megjelölt bíróságon terjesztette elő.

 

BDT2022. 4495. (Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.20.806/2020/4.)

A törvényben kifejezetten nevesített perbeli személyek is kizárólag saját felhasználásra készíthetnek másolatot a per iratairól, nyilvánosságra hozatal céljából nem. A tárgyalás és az ítélethirdetés nyilvánossága nem töri át ezt az elvet, és a tárgyaláson részt vevők is csak a rájuk vonatkozó speciális törvényi rendelkezéseknek – a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény szabályainak – megfelelően tájékoztathatják a nyilvánosságot a tárgyaláson történtekről, ami nem jelenti azt, hogy a perben keletkezett bírósági iratokat korlátozás nélkül közzé tehetnék. A féltől származó és a bíróságnak címzett periratok közzétételével sérül a fél magántitokhoz fűződő személyiségi joga és ezzel együtt sérül az okiratokban szereplő személyes adatok védelméhez fűződő joga is.